Pont kerül egy negyvenéves véres konfliktus végére: a kurdok letették a fegyvert

A Kurdisztáni Munkáspárt harcosai pénteken ünnepélyes keretek között megváltak harceszközeiktől, a parancsnokok drasztikusabb eszközt választottak.

Dündart politikai és katonai kémkedés, valamint fegyveres terrorszervezet támogatása miatt ítélték el, számol be az Euronews.
A Cumhuriyet című török kormánykritikus lap korábbi főszerkesztőjét, Can Dündart több mint 27 éves börtönbüntetésre ítélték Isztambulban, számol be az Euronews. A portál azt írja, az újságíró nem volt jelen a bíróságon a döntés kihirdetésekor, mert 2016-ban Németországba menekült.
Dündart politikai és katonai kémkedés, valamint fegyveres terrorszervezet támogatása miatt ítélték el. A török hatóságok azért perelték be őt és a lap több újságíróját, mert 2015-ben leleplezték, hogy a török kormány fegyvereket szállít a szíriai felkelőknek. A főszerkesztőt ősszel szökevénnyé nyilvánították Törökországban, és minden vagyonát lefoglalták.
(Euronews)